Sziasztok! Habár már nyilván hallottátok ti is a hírt, mi is elhoztuk nektek. Már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy Rita lesz Július 27-én, a debreceni Campus fesztiválon, a fellépő a nagyszínpadon. Kativel, 12:00 után indultunk el autóval Baranya megyéből, hogy lőben hallhassuk kedvencünket, majd Debrecen előtt, 86 kilométerrel szembesültünk azzal, hogy sajnos Rita előző nap kórházba kerül, ahol kiderült, hogy vesekövek okozzá a problámát. Habár, másnap reggel kiengedték a kórházból, nem tudtott este fellépni, hiszen az egészségügyi állapota nem tette ezt lehetővé. Kedvencünk, ezt először egy fotóval közölte követőivel Instagram oldalán, de az szinte azonnal le is került, majd sztoriban osztotta meg a szomorú hírt.
Bízunk abban, hogy Rita hamarosan helyrejön, és visszatér majd a hazánkban, hogy egy fergeteges show-t csapjon. | ||
A litván főváros, Vilnius most ünnepelte fentállásának, a 701. évét. Természetesen ezt egy hatalmas bulival ünneplték meg, ahol egymást érték a fellépők. Az este fénypontja a tegnapi napon, Rita fellépése volt. Az ingyenes koncerten, mintegy 50000 embert gyűlt össze, annak ellnére is, hogy szükre, esős idő volt. Rita nagyon boldog volt, hogy ennyi embertnek énekelhet, nagyon élvezte az egész estét. A fellépéséről kaptunk már képeket, illetve Rita is osztott meg róla képeket, ezeket is elhoztuk nektek.
| ||
Rita hétfőn Rómában járt, ahol az RTL 102.5 rádió vendége volt. Egy, közel félórás beszélgetés zajlott vele, amit Instagramon keresztül élőben lehetett nézni. Most elhoztam nektek a videót, és az is, hogy mikről esett szó. Megköszönte, hogy itt lehet. Tavaly Veronában járt, most pedig Rómába hívták. Nagy öröm számára, hogy ott lehet. Rákérdeztek arra, hogy mit gondol a vasárnap esti Spanyol-Angol EB döntöről, amire azt válaszolta, hogy nem akar erről beszélni, mert nagyon szomorú ( veszítettek az angol csapat) de úgy gondolja, hogy nagyszerű meccs volt, és remekül játszott az angol válogatott. Elárulta, hogy mivel a tehetséges játékosok nagy része, a huszas éveikben jár, ő nagyon öregnek érzi magát. Nagyon élevezte a meccset, már Rómában volt, és a hotelszobájában sírt. Elárulta, hogy reggel hallgatta az RTL 102.5 rádiót, és nagyon sok új előadó fedezett fel, remek új dalokat hallott. Rákérdeztek, hogy valakivel lenne-e kedve együtt dolgozni, mire azt felelte, bárkivel, aki szereti őt, nem válogatós fajta. Szóba került természetesen az ” Ask And You Shall Receive”. Ami egy nagyszerű pozitív dal, ami egy nagyszerű híres mantra. Süt a nap, nyár van, előadja ezt a dalát a fesztiválokon, ahol fellép, és számára ez az egyik legjobb időszak. Úgy gondolja, hogy a közönsége soraiban, nem ítélkeznek. Az emberek, ha részt vesznek egy Rita Ora Show-n, akkor egy nagyon biztonságos koncerten vehetnek részt, ahol remek a hangulat. Számára erről szól az egész dal, ezt az érzést adja át neki. A klip is szóba került, mire a műsorvezető elmondta, hogy Olaszországban a mosodákban nagyon kicsi mosógépek vannak, mire Rita megkérte a hallgatókat, hogy nagyon szépen megkéri őket, hogy ne másszanak be az olasz mosodákban található mosógépekbe. Kedvenünk elmondta, hogy az ő biztonsági helye nem más, mint a pub, ahol sört,bort vagy aperol spritz ihat. Vasárnap érkezett meg Rómában, és úgy tervezte, hogy pár napig marad is még. Elárulta az is, hogy a férje is vele van, aki megtervezte, hogy miket fognak megnézni.Taika nem árulta el a terveit, mert meglepetést akar szeretni feleségének, Rita csak annyit kérte, hogy enni és innivaló legyen. Az élet titka szerinte, az éltel és az alkohol, jegyeztem meg nevetve. Szeret énekelni, szeret színészkedni, a zene számára a lelke és a szenvedélye, a filmezésre pedig hobbiként tekint. A zene az elsőszámú szerelme, a filmezés pedig a második számú, ami egy nagyon érdekes hobbi. Természetesen szóba került az Utódok 4.része is, ahol Rita a főgonoszt alakította. A való életben ő egy nagyon kedves személyiség, és nagyon jó móka volt számára eljátszani a gonosz karaktert. Szívesen eljátszaná egy Bond lány szerepét, vagy valami nagyon gonoszat.Eddig Olaszországban csak munka miatt volt, soha nem nyaralt még, de így is nagyon imádja. Nagyon szereti az olasz rajongóit, amikor ott lép fel, nagyon sok ismerős arcot fedez fel a közönség soraiban. Mostanában azt az elvet vallja, hogy amihez nincs kedve, azt nem teszi meg. A huszas éveiben viszont, bárkinek megtett bármit, ami rendben is van, de most a harmincas éveiben azt mondja, hogy nem, ha valami nem tetszik neki és nincs kedve hozzá, azt nemt eszi meg.Úgy érzi, hogy egy kicsit felnőtt.Még mindig jól szórakozik, de szereti eldönteni, hogy igent vagy nemet mond. A műsorban lejátszották a ” Praising You” dalát. Ami Rita szerint egy nagyon jó kis szórakoztató dal. Fatboy Slimmel dolgozott együtt ezen a dalon, aki egy igazi DJ legena. Rita, mint a 90-es évek szülöttje, hatalmas élmény volt számára a közös munka. A videoklipet egy nap alatt forgatták le,így nem volt sok idejük, ami miatt nagyon stresszes volt. A férje volt a rendező. Elmondása szerint, nem egy jó táncos, csak úgy csinál, mintha jól tudna táncolni. Ő és Fatboy Slime a Glastonbury Fesztiválon találkoztak, ahol Flatboy Slime volt a DJ. Rita nagyon izgatott volt,nézte őt, és odamnet hozzá és elmondta neki, hogy szeretne vele egütt dolgozni, mert egy valóra vált álom lenne, hiszen az ő zenéin nőtt fel. Rita szó szerint követte őt, végül igent mondott rá, miután Rita többször is megkérdezte, hogy benne lenne-e. Hajnali négy volt, Rita már ivott pár italt, így teljesen fel volt pörögve. Később arról is mesélt, hogy az elkövetkezendő napokban,szeretne ellátogatni Umbiraba, hiszen egy barátjának van ott háza,és szeretné meglátogatni. Szeretne felfedezni pár helyet, pár szigetet. Valamikor szeretne Olaszországban turnézni. Szóba került az Álarcos énekes amerikai változata is, ahol Rita nyomozóként szerpel. Nem hiszi, hogy játékosként szerpelne a műsorban, mert nagyon nehéznek gondolja. Nagyszerű kapcsolatot ápol a rajongóival, és nagyon szereti őket. Szeret velük beszélni, és kérdezni őket, megölelni őket. A rajongóival együtt nőtt fel, hiszen nagyon fital volt még, amikor berobbant a köztudatba. Húsz éves volt, most pedig 30 év felett jár, és nem érdekli a kora. Úgy érzi, hogy bármit megthet, amihez kedve van. A műsort azzal a kérdéssel folytatták, hogy Rita mikor fog leközelebb belemászni egy mosógépbe, mire azt felelte, hogy valószínűleg rögtön a műsor után, mert ki kell mosnia pár fehérneműt. Elárulta, hogy az apukájának van egy pubja Londonban, ami nagyon szórakoztató dolog. Fiatalabb korában, egengedték, hogy fellépjen, habár abban nem biztos, hogy illegális volt-e az ő életkorában fellépni egy puban. Többek között, Abbat is énekelt, és remek lehetőség volt ez számára a tanuláshoz, fejlődéshez.Nagyon szereti a családját, mindig együtt nyaralnak, követik őt bárhova is megy. Miután kijött a ” Hot Right Now” az élete azonnal megválzotott. | ||
Rita a héte elején Olaszországba utazott, hiszen Rómában volt hivatalos megjelenése, méghozzá az RTL jóvoltából. Természetesen, az olasz fotósok is lesben állva várták, és több alkalommal is lencsevégre kapták, a hétfői napon. Kedvecünk több szettet is viselt, és mindig mosolyogva köszöntötte a rá váró fotósokat. Először is, lefotózták akkor, amikor távozott a stúdióból. Később a szállodánál látták két alkalommal is, egyszer érkezéskor, utána pedig akkor, amikor távozott. Negyedik alkalommal pedig, ismét távozáskor, amikor a rá várakozó autóhoz sietett. | ||
Katie tegnap már beszámolt nektek arról, hogy Ritaval a múlthét folyamán, nagyon sok interjú készült. Tegnap este már láthattatok is egyet, én pedig most két olyan röbid interjúval jöttem, amik a premier estéjén készöltek kedvencünkkel. Szerette, hogy ő alakítja a főgonoszt a filmben, a brit akcentusa segített neki megformálni a karaktert. Sok kutatómunkát végzett, mert úgy véli, hogy a gonosz karakterek, többféle rétegekből állnak. A film egyetlen gonosztevőjeként, szerette volna teljesen magávé tenni a szerepet. Úgy gondolja, hogy sikerült is. Queen of Hearts, egy pimasz,előkelő,tüzes személyiség, aki nagyon rideg a lányával szemben, de ez volt a terv, hogy így keltsék életre a karaktert. Nagyon élvezi ezt az időszakot, annak ellenére is, hogy sokan azt mondják neki, hogy ez a karakter nagyon távol áll tőle, ő pedig pont ezért szerette, szereti nagyon.Kihívás volt számára olyan szerepet eljátaszni, ami totálisan nem ő, és távol áll a személyiségétől.Úgy gondolja, hogy a gonosz karakter nagyon illik hozzá ennek ellenére. Szereit a gonoszt eljátszani.Már gyerekként is szerette a negatív karaktereket. Ariel helyett, sokkal inkább Ursulaért rajongott. Az interjú elején elmondja, hogy egész héten piros szetteket viselt, mialatt a filmet promotálta, így természetesen a premierre is pirosban érkezett, hogy hű maradjon a karakteréhez. Egy vintage, Elie Saab ruhát választott az eseményre. A célja, az volt, hogy csillogjon a külseje ragyogó, de ugyanakkor kifinomult is legyen, mert a héten sok őrült szettet viselt. Nagyon őrült annak, hogy részese lehet a premiernek, és együtt ünnepelhet a kollegáival.Elmondta, hogy ő egy nagyon mosolygós, talán túlságosan is kedves személyiség. Mindenkinek elmondta, hogy nem is gondolta volna, hogy szüksége van erre az életében, de nagyon nagyon élvezte, hogy gonosz karaktert alakít. Ezután csak gonosz karaktereket akar alakítni. Disney karaktereken nőtt fel, és mindig jobban szerettem a gonosz karaktereket,mint a jókat. Arra is kitért, hogy a Hampupipőkét életre keltő Brandynak, hatalmas rajongója. 2013-ban, amikor Brandy turnén volt, Rita ellátogatott az egyik koncertre, és egy plüss makcóval lepte meg, hiszen hatalmas rajongója. A film során, szeretett vele együtt dolgozni, nagyon kedves volt, kapott tanácsokat is tőle. Ő tanácsolta, hogy élőben énekeljen a filmben, de nem akart, mert rettentően ideges volt, de Brandy segített neki túljutni ezen. Szóba került, hogy ellátogatott Taylor Swift egyik turnéállomására, ahol Katy Parry társaáságában bulizott.Nagyon jól érezte magát a koncert alatt, ez volt az első alkalom, hogy élőben hallotta Swiftet. Nem tudta, hogy Katy is ott lesz, egy random találkozás volt. Egyből össze is kapcsolódtak, és egész este táncoltak, remekül érezték magukat. igazán megtisztelve érezné magát, ha együtt dolgozhanta Katy-vel, akit nagyon régóta ismer.Példuál részben ő írta, a Black Widow című slágerét. A nyári tervei között a pihenés, és az alvás szerepel, illetve az, hogy találkozzon a barátaival, és a családjával is együtt fog tölteni egy kis időt, hiszen már régen látta őket. | ||