Sziasztok! Meg is érkeztünk hozzátok az első olyan bejegyzéssel, ami már híreket tartalmaz kedvencünkről. Rita az augusztusi pihenése után, először Szegeden lépett fel, majd egy nappal később már Olaszországban volt, hisz mind kiderült, több fellépése is hivatalos volt. Egy pár napos római kikapcsolódás után, Veronába utazott, hiszen Augusztus 29-én az RTL Hits nevezetű eseményre volt hivatalos, mint fellépő. Termesztésen nem csak az érkezéséről, hanem magáról a fellépésről is jelentek meg fotók és egy videó is, amiből megtudtuk, hogy a ‘You Only Love Me’ és a ‘Praising You’ dalait adta elő. Természetesen itt sem úszta meg, hogy a lesifotósok a nyomába eredjenek. A néhány nap alatt, amit Veronában töltött, több alkalommal is sikerült őt lencsevégre kapniuk, kedvencünk pedig sokszor mosolyogva köszöntötte őket. Augusztus 29-én két alkalommal is lefotózták. Először akkor, amikor távozott az RTL Hits sajtótájékoztatóról, majd néhány órával később mikor sétálni indult. Egy nappal később szintén sikerült lefotózniuk. Rita ekkor éppen egy edzőteremből távozott, majd biciklire pattant, hogy azzal tekerjen vissza a hotelhez, ahol megszállt. A képeken látszik, hogy nem zavarták a fotósok, és az eleredő eső sem. Természetesen a személyes képek sem maradhatnak ki. Rita két alkalommal is posztolt Instagram oldalán a veronai látogatásával kapcsolatosan. Először a sajtótájékoztató után tett közzé képeket, majd pedig a fellépése napjához köthető fotókat osztotta meg követőivel. |
Sziasztok! El sem hisszük, hogy végre ezeket a sorokat írhatjuk: de több hétnyi munka után ma, azaz szeptember 3-án megnyílt Magyarország egyetlen Rita Ora rajongói oldala. Fruzsival már nagyon régre nyúlik vissza a barátságunk, akkor is egy közös oldal hozott minket össze és nagyon szeretünk együtt dolgozni és sokat agyaltunk rajta az előző oldalunk után, hogy ki lehetne az újabb ‘áldozat’, de elteltek hónapok, évek mire eszembe jutott, hogy én amúgy nagyon szeretem Rita-t is. Szerencsére ő is nagyon megkedvelte és együtt még jobban megismertük az és megszerettük az elmúlt hónapokban és most itt vagyunk, ami miatt nagyon izgatottak vagyunk! Én úgy gondolom, hogy Rita-t nem kell senkinek sem bemutatni, de ha esetleg mégis, vagy kevésbé ismeritek, akkor nagyon jó helyen jártok, hiszen azon leszünk, hogy minél naprakészebben hozzuk nektek a híreket, képeket. Az oldalnak egy Instagram aloldala is van, ahol elsőkézbőlé értesülhettek az infókról, így aki szeretne, kövessen be minket. Úgy döntöttünk, hogy a Rita menüben a biográfiát olvashatjátok el és a karrier résznél pedig olvashatjátok a zenei és filmes munkálatait is, de igyekszünk mindent naprakészen tartani, de fölöslegesnek éreztük mindenről külön modult írni, talán így átláthatóbb. A galériában pedig már 20.000+ képet találhattok, így érdemes oda is benézni! A kinézethez az idei angol Glamour fotósorozatát használtuk fel, ahol az énekesnő/színésznő fantasztikusan néz ki, így reméljük elnyeri a tetszéseteket nektek is! Várjuk a véleményeteket a chatben és aki szeretne cserét kérni, szintén ott megteheti! Reméljük máskor is visszatértek hozzánk! |