Úgy tűnik az új dal és közeledtével és a Masked Singer új évadának közeledtével felpörögtek az események Rita körül, aki ismét visszatért az Egyesült Államokba, pontosabban New York városába. Ugyanis a délelőtt folyamán ellátogatott a The Today Show-ba, hogy élő interjút adjon és egyúttal debütált új, rövidre vágott frizurája, amit elárult, éppen az interjú előtt vágatott le hirtelen felindulásból. Az interjú kezdetén szó esett az amerikai Masked Singer-ről, amiben az egyik detektív lett nemrégiben, elárulta, hogy reméli a 2024-es év változásokat fog hozni számára, akkor volt számára a nagy mérföldkő, amikor betöltötte a 30-at és próbálta kitalálni, hogy hogyan tovább. A szülei útjáról mesélt, hogy nekik köszönhetően vált ennyire munkamániássá, mert sokat tanult tőlük, hiszen idegen országba költöztek, idegen nyelvet tanultak meg és édesanyja pedig egy mellrák túlélője. Még nővére, Elena is megszólalt pár mondat erejéig. Az énekesnő elárulta, hogy édesanyja nincs oda a tetoválásaiért és minden tetoválásának jelentése van. 8 kép került elő a showból és további 44 fotót az érkezésről. Illetve a nap folyamán később már egy farmer szettben kapták lencsevégre, 13 fotót találtok erről. |
Ritaról mostanában nem igazán vannak hírek, de néha-néha sikerül Őt lencsevégre kapniuk a lesifotósoknak. Pénteken sem volt ez másképp. Kedvencünk úgy döntött, hogy az estét a Chiltern Firehouseban tölti, és le is fotózták, amint megérkezett az épülethez. Kedvencünk egy fekete csipkeruhát viselt, fekete harisnyával és cipővel. Az érkezésről 6 darab képet tudtok megtekinteni. |
Már tavaly óta tudjuk, hogy Rita és a Primark együttműködik, és azóta már két kollekció is megjelent, melyeket kedvencünk tervezett. Most pedig az is kiderült, hogy 2024-ben sem maradunk Rita x Primark kollekció nélkül, hiszen a tegnapi nap folyamán lezajlott az fotózás a márka számára. Kedvencünket akkor kapták lencsevégre, amikor megérkezett Willesden egyik házához. Miss Ora egy fehér csipkés harisnyát viselt, illetve egy miniszoknya, egy fehér ing és egy barna pulcsi volt rajta. Nem zavarta, hogy lencsevégre kapták, mosolygott és integetett a fotósoknak. |
Úgy látszik, hogy Rita nagyon élvezi a párizsi pihenését, hiszen még a tegnapi napon is a francia fővárosban tartózkodott. Instagram sztoribann megosztott egy rövid videót, amin énekel, így számítottam rá, hogy lesznek megjelenés és/vagy lesitofók, és nem is kellett csalódnom! Tegnap ugyanis lefotózták, amint távozik a Costes nevezetű étteremből. Kedvencünk egyszerűen lélegzetelállító volt fekete szerelésében! Haját kicsit feltupírozták, és egy vastag hajpánttal tűzték hátra. Erről 25 darab képet tudtok megtekinteni a galériánkban! |
Sziasztok! Megjelent jó pár fotó kedvencünkről, hiszen szerencsénkre részt vett a párizsi divathéten. Fruzsi beszámolt, hogy január 19-én részt vett egy bemutatón, most szerencsére érkezett pár kép a ‘Kenzo Men’s Ready-to-Wear Collection Fall Winter 2024-2025’ esemény távozásáról, szám szerint 6 fotót találtok. ![]() ![]() ![]() ![]() Másnap a L’Arc étterem tartott egy privát bulit a divathét keretein belül, ahová Rita testvérével Elena-val és Frederic Monceau-val volt jelen még szombat este. Két kép érhető el a kulisszák mögül és újabb 8 fotó pedig a távozásról. A privát bulin amúgy kedvencünk még énekelt is, nem más mint a parti himnusz ‘Praising You’ slágerét. Egy mini összeállítás az estéről itt elérhető. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Ám úgy tűnik az énekesnő még tegnap azaz vasárnap is a szerelem és a divat fővárosában volt, ugyanis délután a Loulou olasz étteremhez sietett, ekkor örökítették meg a lesifotósok, innen már picit több képet kaptunk, pontosabban 16-ot és megtudtuk, hogy ide is testvérével érkezett. Párizsba amúgy az egész családja vele tartott, egyes show-k között gyakran jártak el közösen ebédelni és osztottak meg valamit a közösségi média felületein. ![]() ![]() ![]() ![]() |
A héten került megrendezésre Párizsban a 2024-es év első divatshowja. Rita rendszeresen feltűnik egy-egy városban, amikor fashion week van, így reménykedtünk benne, hogy a napokban megjelenik Párizsban. Nos, végül a tegnapi napon tűnt fel a színen, hiszen a délután folyamán a Dior eseménynén vett részt, az esti órákban pedig a Kenzo bemutatójára ment el. Nem csak hivatalos képeket kaptunk mind a két eseményről, hanem ahogyan az ilyenkor lenni szokott, lesifotók is jelentek meg. Először akkor kapták lencsevégre, amikor távozott a hotelből és elindult a Dior eseményére, kis idővel később mikor megérkezett a helyszínre. Ezen az eseményen egy galambszürke+fehér összeállítást visel, még az estin egy diáklány benyomását keltett öltözékével. |