Lassan egy hónapja nem volt bejegyzés az oldalon, ennek pedig egészen egyszerűen az az oka, hogy Rita a new yorki út után teljesen eltűnt. Nem jelent meg eseményeken, és lesifotókat sem kaptunk róla. Annyi viszont biztos, hogy jelenleg férjével együtt Sydneyben vannak már egy ideje, ráadásul februárban Taylor Swift koncertjén is részt vettek. Most elhoztam nektek azokat a képeket, amiket februárban osztott meg velünk. 323 darab képpel bővült az album. Ezenkívül azokat a fotókat is megtaláljátok, amiket már márciusban tett közzé. Valamint megjelent 35 darab új stills kép a Las of Us dalhoz. |
Tegnap, azaz február 16-án debütált Rita új dala a ‘Last of Us’, ami egy közreműködés lett az amerikai dj-vel, Gryffin-nel. A ‘LOU’ egy igazi bulihimnusz lett az EDM műfajában, így biztos vagyok benne, hogy gyakran fog felcsendülni a szórakozóhelyeken is és akár a rádióban is. Tegnap megkaptuk a klipet is, illetve pár BTS/Still fotókat, amiket feltöltöttem a galériába, összesen 10 fotó érhető el és további 477 kivágott képet találtok a galériában. Nektek hogy tetszik az új dal? |
December végén/január első napján tudtuk meg, hogy hamarosan kapni fogunk egy újabb EDM kollabot, amiben kedvencünk közreműködött. Ez az együttműködés nem mással, mint ‘Gryffin’-nel, egy amerikai dj-vel történt meg, ám most végre megkaptuk a hivatalos dátumot is, sőt! A dal holnaphoz 2 hétre jelenik meg, azaz február 16-án és kapni fogunk hozzá egy szuper kis klipet, amihez Twitteren kaptunk egy rövid betekintőt is. Rita elárulta, hogy a forgatáson nagyon jól érezte magát és még rózsaszín hajkoronában is láthatjuk majd! ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Sziasztok! Már többször beszámoltunk arról, hogy Rita műsorvezető lesz a Dick Clark’s New Year’s Rockin Eve eseményén, amit a new yorki Times Square-n rendeztek meg tegnap és ebben Ryan Seacrest segédkezett neki. Még mielőtt rátérnék a tegnapi képekre, sorrendben szerettem volna haladni, hiszen újabb 13 kép került elő még a tegnapelőtti próbáról. ![]() ![]() ![]() ![]() Tegnap az év utolsó napján koradélután szintén a térre igyekezett utolsó próbára, hiszen társával együtt törekedtek arra, hogy tökéletes showt hozzanak létre. Hangpróbát tartottak és picit beszélgettek az akkor már gyülekező közönséggel is, hiszen az év egyik legfontosabb eseményére célszerű időben érkezni, ha valaki szeretne az első sorokban állni. 13 kép érhető el az érkezésről és a próbáról további 8. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() És aztán végül elérkezett a várva várt idő: Szilveszter éjszakája, amire annyit készült és próbált kedvencünk. Már az érkezésekor tűkön ültek a lesifotósok és amikor megérkezett a Times Square-re fotózni kezdték őt, aki mint mindig, széles mosollyal köszöntötte őket, erről 9 fotót tekinthettek meg. Az élő közvetítés keleti idő szerint este 8 órakor kezdődött meg és az ABC csatornán volt látható. (ez nálunk hajnali 2 órát jelent). A show-n interjút készített és beszélgetett a fellépő Sabrina Carpenter-rel és természetesen a másik házigazdával, Ryan-nel is. Rita nagyon jól érezte magát a képek alapján és hatalmas mérföldkövet tett meg ismét azzal, hogy levezényelt egy ilyen fontos estét, amin amúgy testvére, Elena is elkísérte és támogatta őt. A showról pedig további 45 fotót találhattok meg a galériában. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Még egy utolsó kis szösszenet: tegnap robbant a hír, hogy a 2024-es év már jól fog indulni, hiszen Rita közreműködött Gryfinn-nel egy dalban, ami a ‘Last Of Us’ címet kapta és feltehetőleg még januárban napvilágra is kerül. Mindenesetre már egy rövid betekintést kaptunk. Úgy tűnik, a ’23-as évhez hasonlóan idén is kapunk tőle EDM közreműködéseket.
|