Hétfőn már beszámoltunk nektek arról, hogy Rita vasárnap este a Jingle Bell Ball egyik fellépője volt. Akkor hoztam is nektek képeket, ám mostanra még több fotó jelent meg erről az eseményről. Több fotósorozatot is kaptunk, amik a színfalak mögött készültek róla. Eszméletlen képeket lőttek kedvencünkről. Érdemes őket közelebbről is megnézni. Közvetlen a fellépés előtt, a kulisszák mögött is készültek róla képek, illetve interjút is adott a Capital Fm stábjának, amiről szintén készültek fotók. |
Minden évben nagy sikerrel rendezik meg karácsony előtt, a Capital Fm Jingle Bell Ball nevezetű eseményét, amire most hétvégén került sor. A tegnapi napon pedig, Rita is a fellépők között volt. Az érkezéséről 56 darab képet nézhettek meg. Kedvencünk ruháját a fekete fodrok tették különlegessé. A későbbiekben pedig színpadra lépett, ahol többféle outfit is látható volt rajta. A 20 perces fellépése alatt, a következő dalait adta elő:
Illetve a Take That együttessel is színpadra állt, akikkel közösen Relight My Fire-t adták elő. |