Mivel jelenleg Rita is élvezi az ünnepeket a családja körében, így természetesen nincs nagyon róla hír. Viszont, úgy gondoltam itt az ideje, hogy elhozzuk nektek az elmarad instagramos képeket, melyeket kedvencünk az elmúlt 27 napban osztott meg velünk. Elég aktív volt, hiszen 69 darab képet osztott meg velünk közösségi oldalán. Láthattuk azt is, hogy milyen szettet viselt karácsonykor, illetve arról is kaptunk képeket, hogy milyen csodásan nézett ki, a The Masked Singer angliai különkiadásában. | ||
Szuper hírrel érkeztem hozzátok! Már eléggé közelítünk a 2023-as év végére, és hamarosan a nyakunkon van a Szilveszter, amit mindenhol hatalmas bulival szoktak ünnepelni. Évtizedek óta, nagy hagyománya van a New Year’s Rockin’ Eve nevezetű eseménynek, ahol többek között a Times Square-ről szoktak élőben jelentkezni. A tegnapi nap folyamán kiderült, hogy idén Rita lesz a műsor egyik műsorvezetője, és ő lesz aki, néha-néha be fog jelentkezni a Times Square-ről. | ||
Nagy szerencsénkre Rita továbbra is elég aktív, ami a megjelenéseket illeti. Szombat este ugyanis, férjével, valamint nővérével együtt, részt vettek az Flipper’s Roller Boogie Palace x Adidas Originals ‘Evening Dedicated To The Spectacular 70’s’ nevezetű rendezvényen, amit Londonban rendeztek meg. Kedvencünk egy sportosabb szettben érkezett, amihez egy kék Adidas cipőt, illetve egy hatalmas narancssárga üveges napszemüveget viselt. A galériában, 17 darab képet tudtok erről megtekinteni. | ||
Rita Ora szülőföldjén, Koszovóban töltött időt – ahol félretette zenei képességeit, és a dokumentumfilmek világába költözött. A 33 éves, listavezető sztár az Európa délkeleti részén fekvő Koszovó fővárosában, Pristinában született. Nemrégiben a születésnapja alkalmából visszatért az országba – ahol a 48 éves hollywoodi filmes férje, Taika Waititi is csatlakozott hozzá -, és újra kapcsolatba került az ottani emberekkel. Koszovóban Rita egy dokumentumfilmes csapattal dolgozott együtt, amely a Nirvana nevű ikonikus amerikai grunge zenekarról is készített dokumentumfilmet. A You Only Love Me énekesnője dokumentumfilmjében az ország ifjúsági kultúrájára fókuszál. Rita elmondta, hogy a helyieket lenyűgözte az élete és a karrierje, és remélik, hogy a slágerlisták élén álló énekesnő nyomdokaiba léphetnek. Míg dokumentumfilmje az élet jellegét vizsgálja majd a nemzetben – amelynek igen fiatalos az átlagéletkora.
Tovább olvasom »
| ||
Rita tegnap ünnepelte a 33. születésnapját. Ennek alkalmából pedig, haza is utazott szülőhazájába, Koszovóba. Mikor megérkezett férjével Pristina-ba, akkor a reptéren már rögtön köszöntötték is kedvencünket. Később pedig, a koszovói miniszterelnök látta vendégül, akivel a jövőbeli projektek is szóba kerültek.
| ||
Múlthéten Rita is részt vett Los Angelesben, férje új filmjének, a Next Goal Wins premierjén. Ám a tegnapi napon, újabb premier eseményre került sor. Azt már jól tudjuk, hogy kedvencünk visszatért Angliába, így nem meglepő, hogy tegnap este elkísérte férjét, a film londoni bemutatására is. Nem csak Rita volt jelen, hogy támogassa szerelmét, hanem kedvencünk édesanyja, Vera is részt vett a bemutató. Miss Ora egyszerűen gyönyörű volt, ezért érdemes megnézni a képeket a galériában! | ||
Most, hogy Rita New Yorkban tartózkodik, a fotósok szinte lesben állnak, hogy lencsevégre kaphassák. Az elmúlt napokban sorra hoztuk nektek a képeket, és ma egy újabb adag lesifotóval jelentkezünk. A tegnapi napon, azaz szombaton ismét sikerült egy szemfüles fotósnak lefotóznia Ritat, amint egy sportos szerelésben, illetve egy bézs színű hosszú kabátban sétál. Erről 11 darab képet tudtok megtekinteni a galériában. Reméljük, hogy hamarosan még több képpel tudunk jelentzeni, és ne felejtsetek el ,hogy jövőhét szombaton Ő is részt vesz a Hits Live nevezetű eseményen! | ||