Sziasztok! Habár már nyilván hallottátok ti is a hírt, mi is elhoztuk nektek. Már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy Rita lesz Július 27-én, a debreceni Campus fesztiválon, a fellépő a nagyszínpadon. Kativel, 12:00 után indultunk el autóval Baranya megyéből, hogy lőben hallhassuk kedvencünket, majd Debrecen előtt, 86 kilométerrel szembesültünk azzal, hogy sajnos Rita előző nap kórházba kerül, ahol kiderült, hogy vesekövek okozzá a problámát. Habár, másnap reggel kiengedték a kórházból, nem tudtott este fellépni, hiszen az egészségügyi állapota nem tette ezt lehetővé. Kedvencünk, ezt először egy fotóval közölte követőivel Instagram oldalán, de az szinte azonnal le is került, majd sztoriban osztotta meg a szomorú hírt.
Bízunk abban, hogy Rita hamarosan helyrejön, és visszatér majd a hazánkban, hogy egy fergeteges show-t csapjon. |
Csodás hírt kaptunk! Rita már több alkalommal is fellépett hazánkban, legutóbb tavaly augusztusban a szegedi SZIN fesztiválon. Most pedig kiderült, hogy idén sem maradunk Rita koncert nélkül! A Campus fesztivál, aminek Debrecen ad otthon, nemrég jelentette be, hogy Július 27-én szombaton, 22:00 kor Rita Ora fog színpadra lépni a Metal-Sheet Nagyszínpadán. A jegyárakat a Campus hivatalos oldalán találjátok meg. A hírt már kedvencünk is megosztotta, nagyon örül annak, hogy újra visszatérhet Magyarországra. |