Tegnap indult el, a BBC Children in Need új kampánya, aminek az a lényege, hogy a szervezet támogatókat keres, hogy a rászuroló családokon segíteni tudjanak. Nem ez az első alkalom, hogy Rita részt vesz a szervezet kampányában, hiszen 2017-ben és 2018-ban is részese volt. Most, előkerült három darab kép, ami a kampányhoz készült. illetve egy videót is kaptunk, amiben természetesen Rita is feltünik, ezt a szervezet a Facebook felületükön tette közzé.
| ||