Sziasztok! Az oldal nemrégiben (szeptember 3-án) ünnepelte első születésnapját, így úgy gondoltuk, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy új kinézetbe burkolózzon az oldal. Ezúton is szeretnénk nektek megköszönni az elmúlt 1 év látogatottságát, érdeklődését, szerencsére a számok alapján úgy érezzük, hogy Titeket is érdekel Rita élete és pályafutása, aminek nagyon örülünk. Mi pedig kifejezetten, hiszen mindig is élveztük a közös munkát és így, hogy közös nagy kedvencről szerkeszthetünk, ez így plusz öröm. A korábbi verzió nem volt fent túl sok ideig, és személy szerint én (katie) még szerettem volna még látni és gyönyörködni benne, de sajnos Fruzsi már nem volt vele túlzottan elégedett. Amikor megláttam a Marie Claire Espana képeit, tudtam, hogy ezekből alkotnom kell valamit, mert Rita csodásan néz ki rajtuk! Apró módosítás: lekerült az elit csere részleg, így innentől sajnos erre már nem lesz lehetőség, de reméljük elnyeri tetszéseteket az új külső, ami amúgy szám szerint az 5. lett, ahogyan a címből is olvasható. | ||