Úgy tűnik az új dal és közeledtével és a Masked Singer új évadának közeledtével felpörögtek az események Rita körül, aki ismét visszatért az Egyesült Államokba, pontosabban New York városába. Ugyanis a délelőtt folyamán ellátogatott a The Today Show-ba, hogy élő interjút adjon és egyúttal debütált új, rövidre vágott frizurája, amit elárult, éppen az interjú előtt vágatott le hirtelen felindulásból. Az interjú kezdetén szó esett az amerikai Masked Singer-ről, amiben az egyik detektív lett nemrégiben, elárulta, hogy reméli a 2024-es év változásokat fog hozni számára, akkor volt számára a nagy mérföldkő, amikor betöltötte a 30-at és próbálta kitalálni, hogy hogyan tovább. A szülei útjáról mesélt, hogy nekik köszönhetően vált ennyire munkamániássá, mert sokat tanult tőlük, hiszen idegen országba költöztek, idegen nyelvet tanultak meg és édesanyja pedig egy mellrák túlélője. Még nővére, Elena is megszólalt pár mondat erejéig. Az énekesnő elárulta, hogy édesanyja nincs oda a tetoválásaiért és minden tetoválásának jelentése van. 8 kép került elő a showból és további 44 fotót az érkezésről. Illetve a nap folyamán később már egy farmer szettben kapták lencsevégre, 13 fotót találtok erről. | ||